avagy: Odüsszeusz nyomában
Egy évtizeddel ezelőtt, nem igazán tudtam, mi is az Internet.
Abban a cseberben majd vödörben kapálóztam én is, mint annyian mások, akiket végzettségük ellenére, teljesen más jellegű munkára kényszerítettek a Moirák, a sors hajthatatlan istennői.
Csak az ötödik munkahelyem volt az, amelyik feltárta előttem a világ felé néző ablakot. Eleinte nem igazán érdekelt a net, mert bőven volt munkám, annyi, hogy nem győztem a túlórákat. Mikor állapotos maradtam, hirtelen, mintha a munka is megcsappant volna. Végtelenül mérgesített, hogy másállapotom miatt valóban „más”-nak is tekintenek, nem egyenlő félként kezelnek, nem úgy néznek rám, mint azelőtt, szemükben szánakozó tekintettel, sajnálkozva veregetik meg a vállam, mondván: „semmi gond, te csak ügyelj magadra, majd a munkád egy részét elvégzi más”. Szülés után visszatérve, még annak is örülnöm illett volna, hogy egyáltalán az íróasztalom és a gépem, az állandó Internetes kapcsolattal, rendelkezésemre áll.
És ekkor elkezdődött virtuális Odüsszeiám.
Megjártam a Küklopszok szigetét és megöltem a magam félszemű óriását. Megjártam Kalüpszó szigetét, ahol ha nem is 7 évig, de több ideig leragadtam. Jártam a phaiákoknál, találkoztam a varázsló Kirkével. Nem voltam felkészülve, és mint Odüsszeusz-nak, nekem is keményen meg kellett harcolni azért, hogy utam során életben maradjak.
Kalandos virtuális életem, a valóshoz hasonlóan, nem volt csalódások nélküli. Mintha kéz a kézben haladtak volna egymás mellett, két párhuzamos szálon játszadozott velem Hébé, az ifjúság istennője. Mielőtt kacagva továbbszaladt volna, házasságomat és internetes világomat is kettétörte. Mindkét életem cserepeit felszedve, újból indultam a rögös úton és elölről kezdtem megint az alapokat lerakni.
Pár válságon túl, megélvén, ahogy a virtuális vizeken evező hajómat ide-oda dobálta a világháló óceánja, úgy, ahogyan Odüsszeusz hajóját dobálta a büntetni vágyó Poszeidon isten által felkorbácsolt tenger, rájöttem, a virtuális kapcsolatok nem sokban különböznek a valós kapcsolatoktól. Semmivel sem kell kevesebb türelem, megértés, beleérző-képesség ezekhez, mint amazokhoz. Tulajdonképpen ugyanaz a világ, lekicsinyítve, bizonyos keretek köré szorítva.
Egy idő után eljött a megtisztulás, az újjászületés ideje, úgy látszott, hogy Clotho, aki a sors fonalát fonja, aranyszálat vegyített az enyémbe. Új szerelmemmel egy-időben, új virtuális világom is megszületett, kisfiam világra jöttével párhuzamosan pedig letisztult bennem, leülepedett mint zacc a kávé aljára, az alkotás vágya.
Elkezdtem kevéske szabadidőmben a honlapkészítés fortélyait tanulni. Új erővel vetettem bele magam a munkába. Ma a neten élek. Szabad időmben a honlapomat fejlesztem, leveleket, cikkeket írok újságoknak, folyóiratoknak és műfordítással foglalkozom, az első általam fordított kisregény most vár kiadásra.
A háló nélkül ma el sem tudnám képzelni az életem.
Az internet által mélyebben megismerhettem saját magamat. Anyanyelvemet használva, virtuálisan otthon érezhetem magam. Nekem a net maga a szabad levegőt, hazám levegőjét jelenti. És tulajdonképpen a netet megismerve tudom átérezni mélyen az Odüsszeuszi eposz üzenetét is, ahogyan azt Kavafisz az Ithaka c. versében csodásan megfogalmazta:
Abban a cseberben majd vödörben kapálóztam én is, mint annyian mások, akiket végzettségük ellenére, teljesen más jellegű munkára kényszerítettek a Moirák, a sors hajthatatlan istennői.
Csak az ötödik munkahelyem volt az, amelyik feltárta előttem a világ felé néző ablakot. Eleinte nem igazán érdekelt a net, mert bőven volt munkám, annyi, hogy nem győztem a túlórákat. Mikor állapotos maradtam, hirtelen, mintha a munka is megcsappant volna. Végtelenül mérgesített, hogy másállapotom miatt valóban „más”-nak is tekintenek, nem egyenlő félként kezelnek, nem úgy néznek rám, mint azelőtt, szemükben szánakozó tekintettel, sajnálkozva veregetik meg a vállam, mondván: „semmi gond, te csak ügyelj magadra, majd a munkád egy részét elvégzi más”. Szülés után visszatérve, még annak is örülnöm illett volna, hogy egyáltalán az íróasztalom és a gépem, az állandó Internetes kapcsolattal, rendelkezésemre áll.
És ekkor elkezdődött virtuális Odüsszeiám.
Megjártam a Küklopszok szigetét és megöltem a magam félszemű óriását. Megjártam Kalüpszó szigetét, ahol ha nem is 7 évig, de több ideig leragadtam. Jártam a phaiákoknál, találkoztam a varázsló Kirkével. Nem voltam felkészülve, és mint Odüsszeusz-nak, nekem is keményen meg kellett harcolni azért, hogy utam során életben maradjak.
Kalandos virtuális életem, a valóshoz hasonlóan, nem volt csalódások nélküli. Mintha kéz a kézben haladtak volna egymás mellett, két párhuzamos szálon játszadozott velem Hébé, az ifjúság istennője. Mielőtt kacagva továbbszaladt volna, házasságomat és internetes világomat is kettétörte. Mindkét életem cserepeit felszedve, újból indultam a rögös úton és elölről kezdtem megint az alapokat lerakni.
Pár válságon túl, megélvén, ahogy a virtuális vizeken evező hajómat ide-oda dobálta a világháló óceánja, úgy, ahogyan Odüsszeusz hajóját dobálta a büntetni vágyó Poszeidon isten által felkorbácsolt tenger, rájöttem, a virtuális kapcsolatok nem sokban különböznek a valós kapcsolatoktól. Semmivel sem kell kevesebb türelem, megértés, beleérző-képesség ezekhez, mint amazokhoz. Tulajdonképpen ugyanaz a világ, lekicsinyítve, bizonyos keretek köré szorítva.
Egy idő után eljött a megtisztulás, az újjászületés ideje, úgy látszott, hogy Clotho, aki a sors fonalát fonja, aranyszálat vegyített az enyémbe. Új szerelmemmel egy-időben, új virtuális világom is megszületett, kisfiam világra jöttével párhuzamosan pedig letisztult bennem, leülepedett mint zacc a kávé aljára, az alkotás vágya.
Elkezdtem kevéske szabadidőmben a honlapkészítés fortélyait tanulni. Új erővel vetettem bele magam a munkába. Ma a neten élek. Szabad időmben a honlapomat fejlesztem, leveleket, cikkeket írok újságoknak, folyóiratoknak és műfordítással foglalkozom, az első általam fordított kisregény most vár kiadásra.
A háló nélkül ma el sem tudnám képzelni az életem.
Az internet által mélyebben megismerhettem saját magamat. Anyanyelvemet használva, virtuálisan otthon érezhetem magam. Nekem a net maga a szabad levegőt, hazám levegőjét jelenti. És tulajdonképpen a netet megismerve tudom átérezni mélyen az Odüsszeuszi eposz üzenetét is, ahogyan azt Kavafisz az Ithaka c. versében csodásan megfogalmazta:
„Ha majd elindulsz Ithaka felé,
válaszd hozzá a leghosszabb utat,
mely csupa kaland és felfedezés.
. . .
de ne siess az úttal semmiképp.
Inkább legyen hosszú, minél hosszabb az út,
hogy évekkel rakva szállj ki a szigeten,
az út aratásával gazdagon..”
válaszd hozzá a leghosszabb utat,
mely csupa kaland és felfedezés.
. . .
de ne siess az úttal semmiképp.
Inkább legyen hosszú, minél hosszabb az út,
hogy évekkel rakva szállj ki a szigeten,
az út aratásával gazdagon..”
MINők-pályázatára készített írás, "Netből élek - neten élek" jeligére,2004 március
No comments:
Post a Comment